Lippay Ágnes "1962. augusztus 10-én" (!) készített fotói az mtva archívumából
Jelenet
Gorkij Kispolgárok című színművéből
Az mtva archívumába fotók százezreit tették fel, melyek között dátum, név, címszó stb. szerint lehet keresgélni. A "Bessenyei Ferenc" címszóra elsőként egy tévéjáték felvételéről készült fotók garmada jelenik meg. A képek aláírása a következő: „Budapest, 1962. augusztus 10. Bessenyei Ferenc (b) színész forgatáson. MTV Fotó: Lippay Ágnes”. Ha a dátum szerint keresünk, és beütjük „1962. augusztus 10.”, akkor is megjelennek ezek a képek.
A képekre kattintva sem lehet többet megtudni a fotókról, ugyanis a leírásukban se a darab címe, se az alkotók vagy a résztvevők neve nem szerepel (Feri neve mellett egyedül Margitai Ágit említik még a szereplők között).
A képeken látszó színészek, no meg Feri maszkja vezetett nyomra, ezek segítségével találtam meg – a kutatásaim során összegyűlt adataim között – a kérdéses tévéjátékot, melynek felvétele vagy próbája közben Lippay Ágnes, a rádió- és tévé-újság fotósa a fotókat – mintegy két tucatot – elkészítette (és amiből egyetlen egy kép, a balra látható, került csak be a rádióújságba).
Így derült ki, hogy a tévéjáték egy vetélkedő műsor, a „Tizenkét szék… – művészeti vetélkedő” első feladványa, Gorkij „Kispolgárok” című színművének egyik jelenete volt, melyben Bessenyei Ferencen kívül a következő színészek játszottak: Margitai Ági, Pap Éva, Velenczei István, Szokolay Ottó.
A fotók azonban se nem 1962-ben, se nem augusztusban készültek, hanem valamikor 1967. júniusában (legkorábban májusában), hiszen a vetélkedő első adása 1967. június 28-án (szerdán 19:10 órakor) volt. A műsorújság 1967/26. számában egy cikket is közöltek a vetélkedőről. Ebben leírták, hogy a kérdések „az orosz és szovjet irodalom, képzőművészet, zene- és filmművészet köréből kerülnek ki”.
Vitray Tamásnak, a vetélkedő házigazdájának a Népszavában megjelent egyik visszaemlékezéséből az is megtudható, hogy az 1917-es „szocialista forradalom 50. évfordulójának évében [azaz 1967-ben] az egész televízió lázban égett. Természetesnek látszott, hogy miután ez volt az ország legnagyobb játszótere, valamilyen játékot kell kitalálni. Bár a 12 szék indulása kétségbeejtő volt – nagyon kevesen jelentkeztek –, a játék végül komoly sikereket ért el”.
Hogy a résztvevők körében milyen mély nyomot hagyott a vetélkedő az az egyik versenyző honlapjáról: http://strassertibordr.hu/archivum/archiv-tartalmak/12-szek/ tudható meg, aki nemcsak emlékeit meséli el, de egy képet is közöl az adásból (talán éppen magáról és Vitray Tamásról).
(KIEGÉSZÍTÉS: Az itt megadott linken a cikk készültekor még elérhető volt Dr. Strasser Tibor (aki 20 éves volt, amikor ezen a vetélkedőn részt vett) magán-honlapja, és azon az itt is látható kép és a vetélkedőről szóló leírás. Mostanra – 2022. november 17. – az ügyvéd úr oldala elérhetetlenné vált, csak a tárolt változat látható – meddig? – még ezen a linken.)
A műsorújság ugyan nem adja meg a jelenetek (feladványok) címét és szereplőinek nevét, de a műsor rendezőit, szerkesztőit minden adáskor leközli: Dersi Tamás, Elbert János, Láng Róbert, Szabó György, játékvezető Vitray Tamás, vezető operatőr Molnár Miklós, rendező Bánki Iván és Fellegi Tamás, a zsűri tagjai Elbert János, Huszár Tibor, Szabó György. – A vetélkedő utolsó, 12. adása, 1967. szeptember 13-án volt.
Az egyik rendező Fellegi Tamás a rádióújság 1967/40. számában „Epilógus a Tizenkét székhez” című cikkében többek között ezeket írta: „Ezt a játékot is azzal az összeszokott együttessel kezdtük el – Vitray Tamás, Illés Tiborné – akikkel már évek óta dolgozunk együttesen az ilyen jellegű műsorokban. Mikor először mondtam el elképzeléseimet a játék formájáról, meglehetősen nagy ellenérzés is akadt, mígnem vitáink során alakult ki a végleges forma és a cím alapján az, hogy a jelentkezőkből 12 versenyzőt hívunk meg a stúdióba. Úgy terveztük, hogy Dersi Tamást arra kérjük: írja meg a 12 tervezett forduló teljes anyagát.”
Visszatérve magához a jelenethez, azaz Gorkij „Kispolgárok” című drámájához, ezt a színművet a Madách Színház 1964. december 18-án, tehát két és fél évvel a vetélkedő kezdete előtt mutatott be Kiss Manyi, Vas Éva, Tolnay Klári, Bessenyei Ferenc, Pécsi Sándor, Horváth Jenő, Farkas Gabi, Cs. Németh Lajos, Mensáros László és még sokan mások szereplésével. Bessenyei Ferenc Tyetyerevet (lásd a jobb oldali képet), a kántort játszotta (életében már másodszor). E szerep pályájának egyik nagy alakítása volt, a honlap ITT emlékezik meg róla.
A televízió 1965. április 10-én szombat este élőben közvetítette az előadást – lásd a műsorújságot, és vagy nem rögzítette, vagy rögzítette, de később mégis letörölte, tehát nincs meg a Televízió archívumában – mondhatni, csakúgy, mint a legtöbb Bessenyei-előadás. A rádió az 1965. május 15-i adást vette fel, ugyanezen év júniusában sugározta a Kossuth rádió, és az archívumban azóta is megtalálható.
A Madách színházi szereposztásból az 1967-es tévé-jelenethez a televíziós jelenet rendezője csak Feri-Tyetyerevet vette át. Bár leírva sehol nincs, de a fotók alapján arra lehet következtetni, hogy a vetélkedő "rejtvényében" Farkas Gabi szerepét (Polja) Pap Éva, Cs. Németh Lajosét (Nyíl) Szokolay Ottó, Vas Éváét (Tatjána) Margitai Ági, Horváth Jenőét (Besszemenov) Velenczei István játszotta. Az rtv: „rádió- és televízió-újság”-ban Tyetyerev és Polja, azaz Feri és Pap Éva kettőse látható.
Mind a műsorújságban megjelent fotó, mind az mtva archívumában látható képek alapján úgy tűnik, hogy a színműből egy olyan jelenetet forgattak le, amelyben Feri/Tyetyerev nem sokat beszél, csak ül hátul és pipázik… Ezért befejezésül álljon itt a 2001-ben készült Bessenyei című könyvből Földes Anna kritikájának egy részlete:
„A Madách-beli előadás főszereplője Bessenyei lett, noha az együttesből nem hiányoztak a társulat nagyjai, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Pécsi Sándor, Mensáros László és az eddig inkább csak közepes színészként jegyzett Horváth Jenő, aki ezúttal megtáltosodott, és Besszemenov szerepében pályája egyik legjobb alakítását nyújtotta. Az előadás persze Bessenyei-Tyetyerevről szólt, a formátumos, okos, tisztánlátó, erőtől duzzadó emberről, aki ebben a nyomorultan kisszerű kispolgári diktatúrában nem tud mit kezdeni önmagával. Tehetetlenségében erejét, tehetségét elfecsérelve, idült alkoholistává válik, aki részegségének fedezete mögül dörmögi a világba a maga igazságait.”
Végezetül egy csoportkép Lippay Ágnes fotóiból, azokkal a – hamis – adatokkal ahogyan az mtva archivumában szerepelnek
Feltéve: 2022. november 17.
Stúdióból vagy színházból?
Egy újságcikk és egy rádióriport
A most bemutatásra kerülő két dokumentumot témájuk és a bennük felvetett probléma kapcsolja össze. A téma – egy rádiós műsor kapcsán megjelent cikk írója tolmácsolásában – így szól: „Mikor érvényesül jobban egy dráma, ha a stúdióban adják, vagy [ha] színházból közvetítik?”; a probléma pedig így: Ki vagy kik és miért igyekeztek ártani Bessenyei Ferencnek pályája során?
a) Egy interneten megjelent újságcikk
Sztankay Ádám (többek között a Hogy volt?! című televíziós múltidéző sorozat egyik műsorvezetője) tollából jelent meg az interneten 2022. augusztus 21-én egy terjedelmes Bessenyei-életrajz, mely a következő címet viselte: „Boldognak hitték, pedig rengeteg szenvedés érte a valaha élt egyik legnagyobb magyar színészt”.
A szerző alapos munkát végzett, írásához mind a négy Feriről készült könyvnek és ennek a honlapnak az adatait is felhasználta. A címben említett „szenvedések” felidézésekor a Nemzeti Színházban az 50-es években Ferit ért atrocitások leírását ezzel a mondattal zárta: „Bessenyei Ferenc két Kossuth-díja, 1954-es érdemes művész kitüntetése egyesek számára zavaró lehetett.”
A cikk a honlapon ITT olvasható.
b) Egy internetes-rádióadón elhangzott beszélgetés
2023. április 19-én az Oltalom Rádió Papp János színművész „Csavargó – Egy vers ürügyén” című sorozatából a velem készült beszélgetést sugározta. A vers, amit Janó bevezetésként elmondott, Szabó Lőrinc Semmiért egészen című megrázó költeménye volt. A műsor az interneten és a honlapon ITT (csak maga a beszélgetés) is meghallgatható.
Ez a két műsor nemcsak időben, de apropójából is összekapcsolódik. Sztankay Ádám írásában ugyan felsorolta a Ferit ért bántásokat – ezek között többször idézett a Nemzeti Színházban készült Ferit sértegető jegyzőkönyvekből –, de például a fentebb idézett mondatával egyúttal azt is sejteni engedte, hogy a „rengeteg szenvedés” nem csak ezekből az ismert inzultusokból tevődött össze: hanem volt, kellett lennie valami más "bántó dolognak" is, ami Ferit egész pályáján végigkísérte.
A Papp Janóval folytatott beszélgetés pedig úgy alakult, hogy ennek a másik "bántó dolognak" – nevek említése nélkül – szinte kikerülhetetlenül szóba kellett kerülnie.
Feri életét, a róla és vele megmaradt felvételeket kutatva, egyszerűen nem lehet nem észrevenni, hogy színházi előadásainak minden értékes darabja hiányzik az archívumokból, mert később még a felvett, majd sugárzott színházi közvetítések túlnyomó többséget is letörölték, eltüntették. Ez a legfeltűnőbben a tévé által felvett és közvetített színházi előadások kapcsán érhető tetten. Tévés munkásságának tárgyalásakor ugyan már szó volt erről, de ez olyan felháborító dolog, hogy nem lehet elégszer elmondani.
A tévés felvételeit bemutató oldalon ezt a tényt így kommentáltam: „Ennek az elképesztő nemtörődömségnek, sőt, ellenséges hozzáállásnak (amit képtelenség puszta véletlennek tartani), … kiváló tanúbizonysága” az a tény, hogy az 1958 és 1986 között vele bemutatott 124 színházi előadás közül a televízió csak 41-t közvetített, és ezekből mindössze, írd és olvasd: tíz előadást őrzött meg, és ezek egyike sem tartozik jelentős színházi szerepei közé. „Ott van a 10 megőrzött felvétel között a gyermekszínházi Hókirálynő előadás 1963/4-ből, valamint Ibsen egyik legrosszabb műve, a Rosmersholm” 1966/67-ből, és két olyan darab is, melyben Feri epizódszerepet játszott. „Ez is mutatja, hogy nem a nyersanyaghiány miatt nem vettek fel, vagy felvettek, de töröltek Bessenyei-előadásokat, hanem nagyonis személyes érdekek: féltékenység, irigység és hasonlók miatt;, melyek 1956, de főleg 1963 után egész pályáját végigkísérték!”
Nos, az a bántó dolog, amire a cikk csak utal, de amiről én a riport során beszéltem is, egy pályatársának a folyamatos áskálódása volt. Miként Sztankay Ádám fogalmazott: ez az úr bizonyítottan azok közé tartozott, akik számára „Bessenyei Ferenc két Kossuth-díja, 1954-es érdemes művész kitüntetése zavaró” volt. De nemcsak ezek, hanem a kollégái és a nézők körében élvezett rendkívüli népszerűsége is, de legesleginkább kitűnő, felejthetetlen alakításai. Mivel az illető úr mind a politikusokkal, mind a televízió színházi osztályának munkatársaival egész életében kitűnő kapcsolatokat tartott fenn, különösen e két területen tudott sokat ártani Ferinek.
Se Feri korában, se őelőtte, és pláne őutána! nemigen akadt még egy olyan magyar színész, aki azokat a nagy történelmi és drámai hősöket úgy el tudta játszani, ahogy ő: erre születni kell, ezt nem lehet megtanulni. Nos, Feri a Bánk bán – Az ember tragédiája mellett a második legnagyobb, legfontosabb, legmagyarabb dráma – címszerepét pályája során – az 1947-es Miskolc-i és az 1978-as Szegedi Szabadtéri Színpad-i előadás között eltelt 31 év alatt – kilenc, azaz 9 különböző előadásban játszotta el. E kilenc közül a televízió két előadást vett fel és sugárzott, majd letörölt. A rádió egyetlen egyet sem!
Kossuth-ot a Fáklyalángban három különböző előadásban – 1952 és 1968 között – alakította, ezek közül a televízió egyet sem közvetített, a rádió egyet, de azt sem őrizte meg. Az Úri muriban Szakhmáry Zoltánt szintén három különböző előadásban és helyszínen játszotta, ezek közül a televízió egyet felvett és közvetített, majd gyorsan letörölt, a rádió egyiket sem közvetítette.
Széchenyit és Galileit Németh László darabjaiban két-két előadásban és helyszínen játszotta, ezekből a rádió az első Galileit, a televízió az első Széchenyit közvetítette, a rádió megtartotta a felvételt, a televízió letörölte. A Ványa bácsiban Asztrovot két előadásban játszotta, a másodikat mind a rádió, mind a televízió sugározta, aztán az utóbbi törölte, a rádióban azonban még ma is megvan. Illyés Gyula drámájában kétszer játszotta Dózsát, az első megvan ma is a rádióban, a másodikat a televízió közvetítette, majd letörölte (ebből való az a hangfelvétel, amit mikrofonnal készítettem).
Másik kedvenc szerepét, a Lear királyt is kétszer játszotta színpadon, de ezeket se a rádió, se a tévé nem közvetítette, tehát fel sem vette. Az Áruló Görgey-jét csak egyszer játszotta, azt a rádióban többször is leadták, aztán törölték a felvételt; a tévé nem is közvetítette.
És végül utoljára hagytam az Othellot, melyről még dokumentumfilmet is készítettek annak idején, s melyre olyan világhírű színészek, mint Szergej Bondarcsuk és Michael Redgrave is eljött, hogy megnézze, és amit 1954-től 1963-ig folyamatosan játszott a Nemzeti Színházban, majd 10 évvel később a Madách Színházban. Az 1954-es előadást a rádió közvetítette, majd letörölte, az 1960-as felújítást a rádió és a tévé is közvetítette, az utóbbi aztán letörölte, a rádió a mai napig (2005-ös adat) megőrizte. Az 1973-as Madách színházi előadást 1976-ban mind a rádió, mind a tévé közvetítette, majd az utóbbi helyen letörölték.
Az Othelloval eljutottunk a mai bejegyzés címében feltett kérdéshez: „Stúdióból vagy színházból?, avagy: Mikor érvényesül jobban egy dráma, ha a stúdióban adják, vagy [ha] színházból közvetítik?”
Ezt a kérdést – kisebb, nem érdemi változtatással – Kristóf Károly a Magyar Nemzet újságírója tette fel 1955. január 6-án Rádióbírálat – Nagy élmény címmel K. K. szignó alatt megjelent cikkében, melyben az Othello 1955. január 4-én a Magyar Rádióban közvetített adásáról írt véleményt. Ebből való a következő idézet:
„Rádióból vagy színpadról? A vita mindmáig eldöntetlen: mikor érvényesül jobban egy dráma, ha a stúdióban adják, vagy színházból közvetítik? Mi a színházi közvetítés mellett szállunk síkra, s találóbb bizonyíték nincs, mint éppen az Othello Nemzeti Színház-i előadásának helyszíni felvétele. Lapunk hasábjain már méltattuk Bessenyei Ferenc döbbenetesen nagyszerű alakítását, de eddig aligha volt példa arra, hogy a rádió hullámain keresztül hasonló tökéletességgel tudjon egy színész így »láthatatlanul« színházi hatást gyakorolni a hallgatóságra. Dehogyis zavart a recsegés, a lépés-zaj, vagy a közönség nesze, a köhögés! Csak feszültebb lett az előadás izgalma, mely a tapsviharral a valódi publikum »reagálásával« vált teljessé. Nagy élmény volt, nagyobb, mint a stúdióbeli drámáké. Amit színház játszik, közvetítsék onnan; csak azt a művet mutassa be a rádió társulata, amit színpadjaink nem játszanak.”
Hogy a rádióbírálat írójának mennyire igaza van, azt pont az Othello tévéstúdióban 1976-ban készített felvétele igazolja. Mint fentebb olvasható, a televízió közvetítette mind a Nemzeti színházi előadást, mind a Madách színházit, de mindkettőt letörölte, és helyette készített egy stúdió-változatot. Ez teljesen hűen követi a színházi előadást, de a színészek játéka nem a nézőtér normális távolságából, hanem szoros közelségből van felvéve, ami rendkívül bántó, és éppen a lényeget, a drámát és a színházi élményt nem adja vissza, sőt – mondhatni – szinte karikatúrát csinál belőle. A színészek ezen a felvételen is a színpadra készített maszkjukban játszanak, ami sokkal erősebb, hiszen a nézőtér messzebb van, mint a kamera. Ráadásul a színházban mindig az egész színpadot látja a néző, az összes jelenetben résztvevő színésszel, míg a stúdióban a kamera egészen közelről és többnyire csak egy szereplőt, arcot mutat.
Ami magát a színművet és az élményt jelenti, azt Kristóf Károly tömören, de nagyon találóan fogalmazta meg: „Dehogyis zavart a recsegés, a lépés-zaj, vagy a közönség nesze, a köhögés! Csak feszültebb lett az előadás izgalma, mely a
tapsviharral a valódi publikum »reagálásával« vált teljessé. Nagy élmény volt, nagyobb, mint a stúdióbeli drámáké.”
Szavait alátámasztja az írók szándéka is. Legtöbbjük nemcsak színdarabokat, de regényeket is írt. Ezért, amikor színdarabot írtak, akkor azt valóban színpadra szánták, viszonylag nagy, tág térre fogalmazták, és nem egy szűk stúdióba a kamera elé.
Színházból vagy stúdióból? ez a kérdés Bessenyei Ferenccel kapcsolatban különös jelentőséget nyer, hiszen a fentebb felsorolt előadásokban játszott nagy szerepeinek többségéből a televízió stúdiófelvételt készített. A Fáklyaláng, a Galilei, a Széchenyi, Az Áruló, az Othello, a Lear király színműveknek ugyan hiányoznak a színházi közvetítései, de megvannak a stúdiófelvételei (ezeken kívül többek között még a Sir John Falstaff és A két Bolyai című drámáknak is). A Bánk bánból és az Úri muriból pedig rádióváltozat készült, melyek ma is megvannak az archívumban. Nagy szerepei közül csak Illyés Dózsájából nem készült semmilyen stúdió-változat.
Ezek azonban mégsem helyettesítik, nem helyettesíthetik a színházi előadásokat! Gondoljunk csak a Galilei 1956-os előadására: mennyire más lehetett az a darab ott, 1956-57-ben, mint egy 20 évvel későbbi stúdióban készített változat! Hiszen a nézők reagálása az egész kort is megmutatja, nemcsak az író szavait, hanem azoknak a közönségből kiváltott hatását is tolmácsolja!
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mennyivel drágább egy stúdiófelvétel elkészítése, mint egy színházi előadás közvetítése! Mégis azt akarják bebeszélni nekünk, hogy anyag-, azaz pénzhiány miatt törölte a televízió a színházi felvételeket! Köztük Bessenyei Ferenc színháztörténelmi értékű előadásait!
Mint fentebb utaltam rá, a tévé színházi osztályáról nagy valószínűséggel nem véletlenül tűntek el Feri színházi előadásainak a felvételei. Azt viszont nem tudom, hogyan történhetett, hogy három legkedvesebb stúdió-felvételét is letörölte a televízió: Pláne, hogy az első kettőt Zsurzs Éva rendezte, akinek rendezéseit mindig is kiemelt gondossággal kezelte a televízió. Ez a kettő Feri és Zsurzs Éva pályájának két első tévéjátéka volt: Barta Lajos „Zsuzsi” című vígjátéka 1960-ból Ferivel és Bara Margittal a főszerepekben, és a Tolsztoj „Kreutzer szonáta” kisregényéből készült tévéjáték 1963-ból Feri, Ruttkai Éva és Kálmán György szereplésével.
De a harmadik, a Molnár Ferenc Csendélet című egyfelvonásosából készült tévéjáték megsemmisítése még elkeserítőbb. Én, aki 1970-től mindenben láttam Ferit, és a korábban készült produkcióinak egy részét is, állítom, hogy Feri élete egyik legjobb alakítását nyújtotta ebben a vígjátékban. Bizonyos értelemben hasonlót a Napfény a jégen féltékeny órásmesteréhez, akivel az ugyanekkor műsoron levő Othelloját karikírozta ki. Arra, hogy ez a kifigurázás ne menjen a komoly drámai szereplés rovására, csak egészen különlegesen nagy színész képes, és csak nagyon-nagyon keveseknek sikerül (lásd Kabos Gyula pályáját, és a Madách színházi Három nővér esetét)!
Hogy miként fordulhatott elő, hogy ezt a felvételt letörölték, majd ugyanazzal a rendezővel, de más színészekkel újra felvegyék – és ezt a felvételt a mai napig őrizzék –, azt nem tudom.
Kristóf Károly kérése – „Amit színház játszik, közvetítsék onnan; csak azt a művet mutassa be a rádió társulata, amit színpadjaink nem játszanak” – 1955. januárjában hangzott el. Sajnos, felszólításának semmilyen hatása nem lett, legalábbis, ami a Bessenyei-féle előadásokat illeti. A magyar színházművészet különösen sokat vesztett ezzel, biztosan többet, mint maga Bessenyei Ferenc….
Feltéve: 2023. május 22.
Ismeretlen fotók – 1. Kiss Ilona színésznő
Az Ismeretlen fotók nevet viselő oldalra feltett első fotón Feri mellett Kiss Ilona (1921-2004) színésznő áll; az a hölgy, akiről Feri halála napjáig négy fotót őrzött meg; ilyet ismerősei közül senki mással nem tett meg: Ez már önmagában is elég ok arra, hogy Kiss Ilona személyével foglalkozzam, de ezen kívül van még két másik okom is erre.
Az első : Kiss Ilona sorsa és pályája igen érdekes és nagyon jellemző a magyar színházi életre. A második ok: 1951-ben a Teljes gőzzel című filmben ő alakította Feri feleségét. A film első részében Feri volt a főhős, a második hosszabb részben pedig Sinkovits Imre, akinek – ahogy Ferinek is – filmen szintén ez volt az első főszerepe (három kisebb szerep után). Sinkovits Imrével e főszerep kapcsán hosszabb riport készült, amiben Imre rendkívül plasztikusan és egyben nagyon szórakoztatóan és érthetően mesél a "filmcsinálás titkairól", melyeket ő is csak ennek a filmnek a forgatásán tanult meg. Ez a jól sikerült beszámoló nagyon jól beleillik a Kiss Ilona és Feri pályakezdésével foglalkozó írásba.
Elsőnek azonban következzenek a száraz lexikális adatok:
Kiss Ilona Kisiklódon (kisközség az 1920 előtti Szolnok-Doboka vm. Szamosújvári járásában) született 1921. február 28-án. Második férjével, Bródy Tamás (1913-1990) karmesterrel közös sírján a sírkövén is ez a dátum olvasható, de a lexikonokban születési éveként mindenütt az 1924-es év áll. Mind a Ferivel készült közös képei, mind életének, pályájának adatai is azt támasztják alá, hogy a lexikonok tévednek, és az 1921-es év a valódi születési dátuma.
[Frissítés: A Farkasréti temető irodájában Kiss Ilona halotti bizonyítványa alapján megerősítették az 1921-es születési évét, valamint azt is, hogy halála napja is tévesen, illetve hiáőnyosan szerepel a lexikonokban: Halálának helyes és dátuma: Budapest, 2004. július 9. (és nem 26., amit a lexikonok adnak meg)].
Miután Nagyváradon (majdnem) elvégezte a tanítónőképzőt, Kolozsvárra ment, ahol 1939-ben, 18 évesen beiratkozott Hetényi Elemér (1866-1943) színész, rendező színészképző iskolájába. 1940-től már fellépett a Kolozsvári Magyar Színházban, majd ennek jogutódjaként 1941-ben a Kolozsvári Nemzeti Színház szerződtetett tagja lett: az 1942-43-as évadra pályatársnőjével, Bázsa Évával innen kapott egy évi szabadságot. Ezt az időt mindketten a Miskolci Nemzeti Színházban töltötték, ahol nagyon sok szerepet játszottak, és ahol Feri is ebben az évadban lett első ízben tag. Kiss Ilona a következő évadban Kassán játszott.
Itt ismerkedett meg Both Béla (1910-2002) színész, rendező és színházvezetővel, aki 1932 és 1939 között Móricz Lili férje volt. E házasságának felbomlása után néhány évvel, de még 1945 előtt elvette Kiss Ilonát.
A háború után együtt mentek fel Budapestre, ahol Both Béla először a Szabad Színházat (1945 áprilisától júliusig), majd a Magyar Színházat (1945 októberétől 1946 nyaráig) alapította és vezette. Kiss Ilona mindkét színháznak tagja lett; először a Szabad Színházban (ez a társulat a Zeneakadémia kistermében tartott előadásokat) játszott, még pedig nem is akármit: Brecht Koldusoperájában ő volt Korcsma Jenny. (Partnerei mind jól ismert színészek voltak, például Völcsey Rózsi, Soós Lajos, Kemény László, Móricz Lili, Pártos Géza, Horváth Tivadar, Pásztor János, Szilágyi Bea (aki később a Nemzeti Színház titkárnője, és 1956 után Páger Antal felesége), az alig 20 éves Kállai Ferenc és még sokan mások. A darabot Rácz György rendezte, aki később a rádió rendezője lett, és ilyen mínőségében sokat rendezte Ferit).
A Szabad Színház megszűnése után Both Béla a Magyar Színházba szervezett társulatot. Itt Kiss Ilona négy darabban játszott, melyekből háromban már férje rendezte.
Ezután Kolozsvárra vezetett vissza Kiss Ilona útja, ahol 1947-ben két darabban játszott, az egyikben Bara Margittal és a későbbi híres rendezővel, Harag Györggyel együtt.
Az 1948-49-es évadot a Both Béla rendező-Kiss Ilona színésznő házaspár a Szegedi Nemzeti Színházban töltötte, ahol ekkor Bessenyei Ferenc – ugyan a pécsi társulat rendes tagjaként – vendégszereplőként játszott.
(A jobb oldalon látható kép Miskolcon a Városbíróság - Színészek futballmeccsen készült 1943. április 11-én. Középen Feri előtt kezében zászlóval áll Kiss Ilona. A kezdőrúgást – az újságok tanúsága szerint – Komlós Juci rúgta ugyan, de a zászlóból arra lehet következtetni, hogy azért a többi népszerű színésznőnek, köztük Kiss Ilonának is jutott valamilyen szerep a meccsen.)
Feltéve: 2023. szeptember 11 és 12.
Mielőtt folytatnám Kiss Ilona pályának bemutatását, felteszek két megható megemlékezést, amiket az interneten találtam Kiss Ilonáról.
