De most még csak 1947-t írunk. Bessenyei Ferenc első bemutatója Móricz Zsigmond Boszorkány című darabja. Az előadás ősbemutató, Feri partnere Móricz Lili, az író lánya. A mű „Báthori Anna és Bethlen Gábor, a nagy fejedelem rövidéletű szerelmét viszi színpadra”. Feri ismét olyan történelmi hőst alakít – itt első ízben –, akivel pályája során több ízben fog találkozni, színpadon, filmen, tévében egyaránt. A kritikák nagy elismeréssel szólnak mind az előadásról, mind Feri játékáról. És ez az az előadás, illetve ez az a szerepe, amelyre a fővárosi sajtó is felfigyel: a Népszavában hosszú cikk jelenik meg róla. A Népszava kritikusa, „Erdődy János (aki a -dy -s aláírást használja) egyenesen neki adja a legnagyobb elismerést” – írja Illés Jenő.

De nemcsak a színészekre, hanem az előadás többi közreműködőjére is érdemes odafigyelni: Székely György rendezéséhez a zenét Maros Rudolf szerezte, a díszleteket pedig Fábri Zoltán – Feri majdani nagy filmsikereinek rendezője – tervezte.
     A Boszorkány-t szeptember 27-én mutatták be, Feri következő premierje csak egy hónappal később lesz: először egy operettben (Iglói diákok) játszik, majd az október 29-én bemutatott Steinbeck darabban, az Egerek és emberekben Lennie-t alakítja (rendező: Lendvay Ferenc). Ez a szerep vidéki éveinek egyik legnagyobb sikerét hozza meg számára. Minden újság (és akkor még valóban minden újság foglalkozott a színházzal) a legnagyobb elismerés hangján ír róla.

„Ekkor ment Pesten a Madách téren Steinbeck drámája, az Egerek és emberek. A siker fantasztikus volt. Hónapokon át zsúfolt házak előtt játszották, jómagam is megnéztem vagy ötször. Érthető, hogy a pécsi társulat is műsorra tűzte (megj.: a pécsi színház műsortervén a bérletet hirdető plakát tanúsága szerint már a madách színházbeli siker előtt szerepelt ez a darab), hiszen Lennie szerepére keresve sem lehetett volna jobb színészt, ideálisabb szereplőt találni Bessenyeinél. Bessenyeit megragadta a szerep. Lennie alakja szinte megbűvölte. Fantasztikus erővel próbált, teljesen meg akarta hódítani ezt a sérült, nyomorult embert, aki rettenetes ereje ellenére minden oldalról támadható. ... Bessenyei alakítása nagyon is lírai színekkel teljes, ugyanakkor technikailag, pszichikailag tökéletes produkció volt” – számol be Illés Jenő szintén „lírai” szavakkal a történtekről. Feri soha nem emlegette Lennie-t szerepei felsorolása közben, de az tény, hogy amikor 2003-ban megnézte a Madách Színház Szűcs Gábor rendezte kitűnő Egerek és emberek előadását, meleg szavakkal emlékezett meg hajdani szerepéről.

És ekkor, alig másfél hónappal ide szerződése után, Bessenyei Ferenc elhagyja Pécsett: először csak vendégszerepelni megy Szegedre (az Egerek és emberek Lennie-jét játssza el), majd ott is marad. Pécsett november 2-án játszik utoljára, november 8-án már Szegeden alakítja Lennie-t a Hegedűs Tibor rendezte előadásban.
     Hogy mi oka volt ilyen gyors megválásának Pécstől? Egyedül a pénztelenség – ahogy erről Illés Jenő beszámol a már említett (a Pesti Műsorban megjelent) Bessenyei életrajzában – nem lehetett a fő ok: először is Bessenyei megszokta a nélkülözést, másodszor ilyen rövid idő alatt még nem válhatott végzetessé a színház anyagi helyzete, harmadszor nem Bessenyei az egyetlen, aki otthagyja a színházat (erről a Pécsi Hétfő című újság „Pécsi Notesz” című rovata számol be). Székely György – akiről Illés Jenő akkora elismeréssel szól, és akiről azt állítja, hogy Bessenyei egyik legnagyobb szellemi partnere, pártfogója volt, aki alig várta, hogy dolgozhasson vele, mindössze egyszer rendezte: a Boszorkányban.
     Bevallom azért időzöm ennél a témánál hosszasabban, mert kutatásaim során egyre gyakrabban bukkanok olyan adatokra, amelyek nem autentikusak, amelyeket valaki egyszer leírt, aztán a továbbiakban mindenki ellenőrzés nélkül nyugodt lelkiismerettel – érthető és megbocsátható módon – egyszerűen átvesz, saját írásában idéz. Így történik meg, hogy számtalan téves adat kering a színháztörténetben, és feltételezem, nem csak ott.

Bessenyei Ferenc visszaemlékezéseiben – már az 50-es, 60-as években is – vidéki színházi múltjából mindig csak a kezdeteket (Kardoss Géza, Zách János, Horváth Jenő), a miskolci éveket és a Kiss Ferenccel és Somlay Arturral való találkozásait említette. Egy 1965-ben adott interjújában – az első szegedi évek felidézése után – ezt mondta: „… Az igazi nagy szerepek azonban majd csak két év múlva Miskolcon vártak rám. Játszottam a Bizánc Giovanni-ját, majd Konstantin császárát, a Bánk bánt, a Sasfiók Metternich-jét és Flambeau-ját, Peer Gynt-öt. A nagy klasszikus szerepek mindig vonzottak. De mit értettem én még akkor Peer Gynt kaotikus filozófiájából. A fiatal lobogás meg a szépen szavalható verssorok hoztak lázba, hatalmukba kerítettek teljesen. Talán harmincszor vagy negyvenszer játszottam, és ez óriási sikernek számított vidéken. Ebben éreztem meg először, hogy egy klasszikus szerep milyen csodálatos épület, és milyen nehéz megkomponálni úgy, hogy este hétkor tudjam, hogy hova akarok eljutni este tizenegyig. A vidéki esztendők 1950-ig tartottak.” (Feri összemossa a két miskolci tartózkodását.)

Akármiért is történt Bessenyei távozása Pécsről – aminek véglegessé válásáról a Pécsi Hétfő című újság december 8-án számol be a Pécsi Notesz című rovatában a színes, például Kodály Zoltánról és Weöres Sándorról szóló hírek mellett –, tény, hogy megint jól dönt; a szegedi színházban is kitűnő társulat, kitűnő vezetők és rendezők, sok régi ismerős – és nem utolsó sorban a hazai környezet várja.