BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

BESSENYEI FERENC

1919. FEBRUÁR 10. – 2009. FEBRUÁR 10.

BESSENYEI FERENC

Képes Újság megemlékezése, 2009. 7. szám, 5. oldal
ANNO
Írta: Dobos Szilvia

Hódmezővásárhelyen született 1919. február 10-én. Kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze

Valósággal sistergett, ahol csak megjelent. Magánéletében is lehengerlő volt, nem lehetett szabadulni a varázsától. Egyszer a rádió pagodájában ücsörögtünk, csöndesen beszélgettünk, amikor kivágódott az üvegajtó, és nem belépett, hanem valósággal beviharzott: attól kezdve csak rá lehetett figyelni. Megvillant ellenállhatatlan mosolya, és öblös baritonján belekurjantott a levegőbe: kezit csókolom, szervusztok, drágáim! Mi pedig kórusban köszöntünk vissza, és úgy éreztük, hogy vele együtt legalább pár másodpercnyi életöröm is átsuhant a folyosón. Bessenyei Ferenc február 10-én lenne 90 esztendős.

Komédiásnak nevezte magát, ahogy a hőskorszak vándorszínészei, a legendás elődök, akik életüket is képesek lettek volna adni a magyar kultúra felvirágoztatásáért. Bessenyei Ferenc valóban az ő örökösük volt: a legnagyobb színművészek egyike, akinek a „komédiázás” nemcsak alakoskodást jelentett, hanem az egész életét. Véresen komolyan vette hivatását, hite szerint Isten is arra teremtette, hogy a legnemesebb hősök sorsán keresztül mutassa meg az emberi lét magasságait és mélységeit, neveljen ember- és hazaszeretetre, ugyanakkor vérbő humorával és nótás kedvével „csupán” szórakoztassa közönségét. Több nemzedék őrzi emlékezetében legnagyobb szerepei, Bánk bán, Ádám, Othello, Galilei, Kossuth, Görgey, Lear király tragikus alakját, Higgins professzor könnyed eleganciáját, Tevje, a tejesember Istennel pörölő incselkedését.
     De ne feledjük csodálatos orgánumát sem, amely betöltötte a nézőteret még a harmadik emeleten is, és amelyről világhírű zeneszerző barátja, Kodály Zoltán így áradozott: „Ferikém, ha hanggal gyereket lehetne csinálni, akkor ebben az országban minden második nő tőled lenne várandós.”
     A szenvedély volt a lételeme: imádta a hivatását, a természetet, a lovakat… és a nőket. Saját elmondása szerint élete első felében – bár többször megnősült – magába a szerelembe volt igazán szerelmes, aztán megtalálta élete párját, aki 34 éven át igazi társa lett. Hitvallását többször, több helyen elmondta: „A színház az emberi szellem legmagasabb rendű igényei közé tartozik. A színház csodálatos képessége, ereje az, hogy a nézőből művészt csinál. Az emberekből, akiket az élet annyi oldalról támad, és oly sokszor nem értik egymást, nem tudnak a másikkal mit kezdeni. Más a gondjuk és mások a problémáik. De ott, a nézőtér homályában a látványtól, a valódi művészettől feltámadnak bennük legnagyszerűbb gondolataik, legszebb vágyaik, szenvedélyeik, és ítéletet tudnak mondani. Micsoda nagyszerű élmény rádöbbenni, hogy igen, ez az, így is lehetne, így kellene, vagy így nem szabad. Hatalmas a színház felelőssége, mert az emberekre gyakorolt hatása is óriási. A színházról nem lehet hatvanas pulzussal beszélni, és nem lehet hatvanas pulzussal csinálni sem.”

Dobos Szilvia cikke nagyobb méretben ITT látható



VISSZA    


             ÉLETE         PÁLYÁJA        SZÍNHÁZ         KEZDŐLAP         FILM-TV         EGYÉB         KÉPGALÉRIA