Nagy volt az a hatalom, melyet a kezembe tettél le, mondja Bánk bán, mondta Bánkként oly sokszor Bessenyei Ferenc. És az életben is nagy volt az a hatalom, amelyet kapott. Egyáltalán minden nagyon nagy volt vele, benne. Nagy volt a hangja, nagy volt a szenvedélye, nagy volt az ereje. Olykor szét is vetette a színpadot. A legnagyobbak közül való volt.
     Mindent tudott. Főként beszélni, keményen, meggyőződéssel, hittel, összekacsintva, komolytalanul. Nagyon tudott sírni és nevetni, kiabálni és suttogni, panaszkodni és könyörögni, örülni és kétségbeesni. Mindent, amit csak magas hőmérsékleten lehetséges. Bessenyei hagyta magát szeretni. Bessenyei tudott szeretni. Viharosan, mindent elsöprően. …

Hatalmas tragikus történelmi hősöket alakított és pici, nevetséges embereket. De nála ők is nagyra nőttek. A régi nagy formátumú színészet fűződik nevéhez. Az, amelyben a kimondott szónak súlya van, az emberi cselekedetnek hitele, a játéknak kacér bája. Igazi tragikus hős.

Ha van a szavaknak ereje, akkor ő valóban a NEMZET SZÍNÉSZE, és ezen nem változtat, hogy már nincs velünk. Pályája színháztörténetet írt. A nemzeti színházi Othellon át, Ádámon, Kossuthon, Learen át a Hegedűs a háztetőn címszerepéig, Tevjéig, és azon túl is. Bessenyei Ferenc maga volt a játék és az élet szerelmese. Miközben véresen komolyan vett mindent: emberi sorsot, viccet, az élet örömeit és élvezetét, a becsületet, a hitet, a tisztességet, irodalmat és tanítást. Azaz a színházat.

Nagy volt az a hatalom, amit a kezébe kapott. Hatalmas volt és hatalma volt rajtunk, a nézők felett. Úgyhogy mi nem felejtjük el. Mi az ő Othelloján és Bánkján nőttünk fel. Nekünk Tevje az ő hangján szólal meg. …
     A nemzet legnagyobbjaival játszott együtt: Bajor Gizivel, Somlay Arturral, Timár Józseffel, Gobbi Hildával. A nemzet színészmúzeumának most új lakója lett.

Nem olyan régen még azt mondta, hogy nincs nagyobb dolog, mint ‘komédiásnak’ lenni, mert a színész a pokoltól a mennyekig járja meg az utat.