Könyvbemutató Férjem, a Komédiás
Könyv jelenik meg Bessenyei Ferencről, amelyet november 24-én
mutatunk be az elektronikus és írott sajtó meghívott képviselőinek.
Feri egész életében szerelmes volt. Mindig azt hangoztatta: szerelem
nélkül nem érdemes élni. Igaz, ehhez azt is hozzátette, hogy nemcsak egy
nőbe lehet szerelmes az ember, hanem a hivatásába is. Ma már, érettebb
fejjel, jobban átlátva az elmúlt éveket, úgy gondolom, hogy Ferinek azért
nem volt soha érett, korban hozzáillő nővel kapcsolata, mert valójában
soha nem a másikba, hanem magába a szerelembe volt szerelmes. Ezt pedig
már egy felnőtt nő megérzi és nem tarja kívánatosnak. Feri soha nem tűrte,
hogy valakinek vele szemben elvárásai legyenek, melyeknek úgysem tudott
volna megfelelni. - Írja a szerző, B. Élthes Eszter, a művész felesége.
 "170
évesek Gála" |
A könyvbemutatót az első emeleti kávézónkban tartjuk,
november 24-én, szerdán 15.00-kor.
A címszereplő:
Bessenyei Ferenc
Közreműködnek: Kovács Zsuzsa,
Törőcsik Mari, Venczel Vera, Rátóti Zoltán, Rubold Ödön, Vida Péter.
A zongoránál Gyarmati István. A házigazda: Jordán Tamás.
Meghívott vendégek, akik a könyvben közös élményekről
mesélnek:
Mádl Ferenc, Bodrogi Gyula, Darvas Iván, Galambos
Erzsi, Máthé Erzsi, Psota Irén, Zolnay Zsuzsa, Benedek Árpád, Csenterics
Ági, Iglódi István, Kadelka László, Kovács András, Léner Péter, Szinte
Gábor, Balázs Péter, Berkes János, Kovács István, Kovács Zsuzsa, Lukács
Sándor, Medveczky Ilona, Széles Anna, Götz Anna, Nemcsák Károly, Tóth
Sándor, Besenczi Árpád, Eszenyi Enikő, Kulka János, Udvaros Dorottya,
Vasvári Csaba, Borzák Tibor, Nagy Sándor, Pók Edina, Szigeti
Rózsa
 Bessenyei Ferenc Jordán
Tamással |
A fotók a "170
évesek" című gálaműsoron készültek, a Nemzeti Színházban. Fotó: Eöri Szabó
Zsolt
Nemzeti Színház Rt. 1095 Budapest, Bajor Gizi
park 1. Tel.: 476-6800, pénztár:
476-6868 www.nemzetiszinhaz.hu
|